Otthagytam csapot, papot, mikor megtudtam, hogy felvettek hazánk legnagyobb egyetemének (szerintem) egyik legnehezebb szakára. Pedig ekkor már egy éve jártam egy fősulira. Ha könnyek között is, de feladtam az addig járt utat a járatlanért. Kikértem az ottani indexemet, és beiratkoztam az új helyre, annyira akartam. Mindent előlről kezdtem. Először nagyon rossz volt, mikor felkerültem vidéki lányként Budapestre, egy dunántúli kisvárosból. Kicsinek, és elveszettnek éreztem magam a fővárosban. (De nem panaszkodhattam, hiszen én akartam így, az én döntésem volt, senki nem kényszerített.) Idő kellett hozzá, hogy megszokjam ezt a hatalmas ember-dömpinget, a tömegközlekedést (hogy megtanuljam, hogy hova hogyan jutok el…), hogy általában az emberek többsége rohan…és hogy megszokjam az ismeretlent, a kollégiumot, ahol az első éjszakámat végigzokogtam. Féltem Budapesttől. Aztán szép lassan megismertük, megszoktuk és megszerettük egymást. Megláttam benne a pozitív oldalát is (a többség sajnos mindig a negatív dolgokat emeli ki…).Pedig pl. rengeteg lehetőség van (ami egy kisvárosban nem mind adatik meg): sportolni, kulturáltan szórakozni (színházba járni), vásárolni, kirándulni, (ingyen) koncertre menni és nem utolsó sorban Budapest szépségében gyönyörködni. Mert szép város, ha hagyjuk hogy az maradjon! Szeretem Budapestet (azt viszont nem, ha olyanok ítélkeznek felette, akik nem is igazán ismerik.) Megszerettem és most már sokkal inkább magamat is kicsit pesti lánynak tartom, mint kicsi lánynak a nagy magyar fővárosban.
Kicsi(t) pesti lány
2010 október 1. | Szerző: andie987
Otthagytam csapot, papot, mikor megtudtam, hogy felvettek hazánk legnagyobb egyetemének (szerintem) egyik legnehezebb szakára. Pedig ekkor már egy éve jártam egy fősulira. Ha könnyek között is, de feladtam az addig járt utat a járatlanért. Kikértem az ottani indexemet, és beiratkoztam az új helyre, annyira akartam. Mindent előlről kezdtem.
Először nagyon rossz volt, mikor felkerültem vidéki lányként Budapestre, egy dunántúli kisvárosból. Kicsinek, és elveszettnek éreztem magam a fővárosban. (De nem panaszkodhattam, hiszen én akartam így, az én döntésem volt, senki nem kényszerített.)
Idő kellett hozzá, hogy megszokjam ezt a hatalmas ember-dömpinget, a tömegközlekedést (hogy megtanuljam, hogy hova hogyan jutok el…), hogy általában az emberek többsége rohan…és hogy megszokjam az ismeretlent, a kollégiumot, ahol az első éjszakámat végigzokogtam.
Féltem Budapesttől. Aztán szép lassan megismertük, megszoktuk és megszerettük egymást. Megláttam benne a pozitív oldalát is (a többség sajnos mindig a negatív dolgokat emeli ki…).Pedig pl. rengeteg lehetőség van (ami egy kisvárosban nem mind adatik meg): sportolni, kulturáltan szórakozni (színházba járni), vásárolni, kirándulni, (ingyen) koncertre menni és nem utolsó sorban Budapest szépségében gyönyörködni. Mert szép város, ha hagyjuk hogy az maradjon! Szeretem Budapestet (azt viszont nem, ha olyanok ítélkeznek felette, akik nem is igazán ismerik.)
Megszerettem és most már sokkal inkább magamat is kicsit pesti lánynak tartom, mint kicsi lánynak a nagy magyar fővárosban.
Oldal ajánlása emailben
X